Nem dől össze a világ június 30-án!
Varga Mihály, gazdasági miniszter a BKIK tegnapi küldöttgyűlésén elismerte, nem tartható a pénztárgépcserére megszabott határidő - tudósít a Népszava. Nem dől össze a világ, ha június 30-ig nem sikerül az adóhivatalhoz bekötött pénztárgépeket integrálniuk a vállalkozóknak - fogalmazott a tárca vezetője.
Varga megerősítette, hogy a rendszer elindul, ám most valóban csak a tesztelési fázis zajlik, így elképzelhető az, hogy nem mindenkinek sikerül határidőre beszerezni az új gépeket – áll a Népszava tudósításában. Erre valóban nagy az esély, hiszen évente átlagosan 20-30 ezer pénztárgépet értékesítenek Magyarországon, most pedig fél év alatt kellene 150-200 ezret - mondták el a lap által megkérdezett kereskedelmi szakemberek.
Varga Mihály a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara éves küldöttgyűlésén azt is elmondta, hogy a gyors bevezetésben érdekelt a kormány. A Népszava szerint a tárcavezető nem mondta ki, de egyértelművé tette, a hivatal nem büntet majd, ha nem lesz új gép határidőre a boltban, mert végre a kormány is megértette, a kereskedők képtelenek lesznek időre megvásárolni az új berendezéseket.
Az eseményen elhangzottakról az MTI tudósítása egyértelműen fogalmaz: Varga Mihály előadásában elismerte, hogy a pénztárgépek adóhatósági bekötésével kapcsolatos szoftverfejlesztésben van némi csúszás, de a kormányzati szándék változatlan, és a rendszer elindításának június 30-i határidején nem kívánnak változtatni. A miniszter hangsúlyozta, a pénztárgépek üzemeltetőinek - a törvényi előírásoknak megfelelően – nem kell büntetéstől tartaniuk, ha önhibájukon kívül esnek késedelembe.
Továbbra is kérdés tehát, hogy hogyan is lesz július 1-je után! Vajon határidőmódosítást fog az NGM végrahajtani (mint ahogy a szakértelemmel rendelkező összes szervezet javasolja), vagy egy "méltányossági" időszakot próbál bevezetni a büntetésben a NAV?
2013.05.23.
online pénztárgép, pénztárgép, első online pénztárgép, határidő, bekötés
Most már tudjuk is, amit erősen (99%) sejtettünk. Nem lesz mindenhol (vagy sehol?) online-pénztárgép a határidőre!
Kapcsolódó képek:
Cimkék: online, pénztrágép, határidő,
Kapcsolódó hírek:
Ismét változik az vendéglátós NTAK bevezetés határideje?
Az elmúlt hetekben több információ is napvilágra került a határidő hosszabbítással kapcsolatban: 2023.05.16.&nb...
Euro felkészülési időszak 2019 január 1. után az online pénztárgépeknél!
Mi is történt, hogy ez a kérdés felmerülhet? Korábban - az első online pénztárgépes rendelet idején - az euró átáll...
Micra és Montel Jota, Mini frissítések folyamatban...
Miután most már a Montel forgalmazásában lévő gépek is megkapták az engedélyt a legfrissebb szoftverre, így gyakorlatilag tömegess...
Online számlázás: nincs határidő módosítás, nincs türelmi idő!
A számlázz.hu, mint az egyik online (még nem NAV-hoz bekötett értelemben, hanem a klasszikus weboldalon történő üzemelésre gon...
Újabb online pénztárgép frissítési hullám: Micra Jota M és Micra Mini M
A Micra-Metripond Kft. tervei szerint hamarosan megkezdődnek az A008 Micra Jota M és az A006 Micra Mini M pénztárgépek legújabb...
Ismét tervben az összes szálláshelyre online pénztárgépet verzó!
A 24.hu portál információja szerint most már tényleg nem elkerülhető, hogy online pénztárgép legyen minden airbnb szálláshelyadóná...
Határidős lett az AFE beszerel(tet)ése az étel- és italautomatákba!
Megjelent az NGM 7/2018. (III. 19.) rendelete, amely a legnagyobb változást talán a határidő tekintetében hozta: 2018. június 30-ig mi...
Már lehet is szerződést kötni az egyetlen felügyeleti szolgáltatóval online étel- és italautomata online-osítására!
A Magyar Posta - meglepő - gyorsasággal reagált a kialakult helyzetre: - 2017.06.19. : 2017. évi LXXVII (VI.19) törvény, megha...
Vajon a Magyar Posta, vagy a Magyar Posta legyen az egyetlen felügyeleti szolgáltató?
Talán nem annyira meglepetésként, de komoly megfontolás, és mérlegelés után, a 2017.06.19-dikén megjelent közlönyt követő 1...
Változás az online automatákkal kapcsolatban
A 2017. évi LXXVII. törvény figyelmes átolvasása után (akinek van hozzá türelme természetesen) az alábbi változást találhatja ebben...